Image default
Gazdaságpolitika

Elkészült az akcióterv a GINOP-8.8.1 Foglalkoztatási hitelprogramhoz kapcsolódóan

A GINOP Irányító Hatóság tagja az INTERREG Europe program által támogatott “ Access to Microfinance for Small and Medium-sized Enterprises ” (ATM for SMEs) projektnek, amelynek célja az innovatív megoldásokra és jó gyakorlatokra vonatkozó helyi ismeretek megosztása annak érdekében, hogy megszüntesse a hitelhez való hozzáférés nehézségeit és a pénzügyi kirekesztettséget.

A projekt első, hároméves fázisa lezárul 2019. március végével. Az első fázis interregionális tanulási folyamat, amelynek során a partnerek elemzik a saját regionális/nemzeti helyzetüket a vállalkozásfejlesztés, különösen a mikrofinanszírozás területén elérhető szolgáltatások, a jogi és a szakpolitikai háttér vonatkozásában, továbbá hogy a felhalmozott helyi tapasztalatok és gyakorlati példák alapján melyek lehetnek azok a jó gyakorlatok, amelyek az interregionális tanulási folyamat tárgyai lehetnek, azaz a partner régiók által átvehetőek.

A tanulási folyamatban való részvétel érdekében, valamint hogy a régiókon átívelő tanulás szervezeti és érdekeltségi szinten is megtörténjen, stakeholder találkozók megrendezésére került sor a program során szemeszterenként egy alkalommal.

Az Irányító Hatóság részéről a GINOP-8.8.1 Foglalkoztatás ösztönzése célú hitelprogram került bevonásra az Interreg projektbe annak érdekében, hogy a partnerek közötti tapasztalatcserét is figyelembe véve újragondolásra kerüljenek a termék peremfeltételei, ezzel szélesebb potenciális pályázói kör számára lehetőséget biztosítva a pályázat igénybevételére.

A hitelprogram célja a gazdaságilag életképes, azonban finanszírozási forrásokhoz nem, vagy nem megfelelő mértékben hozzájutó, foglalkoztatást ösztönző beruházásokat megvalósító vállalkozások versenyképességének növelése, a külső finanszírozáshoz való hozzáférésük javítása révén. A programban két célcsoportot támogatunk kedvezményes kölcsön felvételével, egyrészt a vállalkozóvá váló munkanélküliek és inaktívak mikrovállalkozásait, valamint a társadalmi vállalkozásokat.

A pályázat jelentős változtatáson esett át a tavaly nyáron elkezdett egyeztetéseket követően, amelynek eredményeképpen 2019. áprilistól kedvezőbb feltételekkel érhető el a termék mindkét célcsoport számára. A legfontosabb változások, hogy emelkedett a felvehető hitelösszeg 20 millió forintra és bevezetésre került a haszongépjármű beszerzés lehetősége a mikrovállalkozások esetében; a munkabér is bevonásra került az elszámolható költségek körébe; míg a társadalmi vállalkozások kisbuszt vásárolhatnak – az új feltételekkel összhangban.

Az ATM for SMEs projekt keretében 2019. március 22-én a megtartottuk az utolsó stakeholder ülést, ahol a munkacsoport tagok számára bemutattuk annak az akciótervnek a részleteit, amely  a projekt partnerektől gyűjtött jó gyakorlatok alapján 4 akcióba rendezett módosítási irányokat és konkrét javaslatokat fogalmaz meg a GINOP-8.8.1 foglalkoztatás ösztönzése hitelprogrammal kapcsolatban, annak érdekében, hogy növeljük a termék ismertségét és vonzóbbá tegyük a potenciális kedvezményezettek számára. A négy azonosított akció a következő: a pályázat feltételrendszerének további javítása a tapasztalatok alapján, kapcsolódó szolgáltatások javítása (mentoring, tréning), újabb marketing és promóciós tevékenységgel erősíteni a termék ismertségét, valamint a pályázók előzetes vizsgálatának átgondolása.

A pályázati kiírással kapcsolatos részletes információk a www.szechenyi2020.hu oldalon érhetők el.

Related posts

Újra hinni kell a fejlődésben – Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója

NYERESÉG ÉS ÜZLET Magazin

“Korszakváltás küszöbén állunk”

A gazdasági növekedés kulcsa a termelékenység javítása

NYERESÉG ÉS ÜZLET Magazin

Szólj hozzá

Ez a weboldal cookie-kat használ a felhasználói élmény javítására. ELFOGADOM Olvass többet >>