
Szekfü Tibor
Szekfü Tibor gépészmérnök és mérnök-közgazdász, 1994 óta foglalkozik vállalkozásfinanszírozással és mikrohitelezéssel. A Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál (RVA) mikrohitel-konstrukciókat, hitelezési szabályzatokat és adósminősítő rendszert dolgozott ki; 2009 óta az alapítvány ügyvezető igazgatója.
Jelenleg a MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI KÖZPONT Alapítvány (MFKA) főigazgatója, a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat (MMH®) és az RVA Group Üzletfejlesztő Konzorcium elnöke. Az MFKA-hoz kapcsolódó szervezetek eddig több mint 1600 ügyfélnek 6,8 milliárd forint mikrohitelt helyeztek ki. 2009-ben az Európai Mikrofinanszírozási Hálózat (EMN) és a Giordano Dell’Amore Alapítvány európai pályázatán az RVA mikrohitelezési gyakorlatát az öt legjobb közé választották. 2011-ben az alapítvány Londonban megnyerte az Investment and Innovation in Microfinance Europe Awards innovatív technológiák kategóriáját.
A Cádizi Egyetem mikrofinanszírozási mesterképzésén oktat, korábban a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is tanított. A Mikrohitelezés – elméleti alapoktól a gyakorlatig (2020) című szakkönyv társszerzője, a hazai mikrofinanszírozási szabályozásról az EMN számára is készített elemzéseket.

Vonnák Péter
Vonnák Péter mérnök informatikus, mérnök-közgazdász és digitális marketing szakközgazdász. 2014 óta dolgozik a Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítványnál (RVA), 2016 óta üzletfejlesztési igazgatóként és ügyvezetőigazgató-helyettesként.
2023 óta a MAGYAR FENNTARTHATÓSÁGI KÖZPONT Alapítvány (MFKA) ügyvezető igazgatója, emellett a Veszprém Vármegyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány ügyvezető igazgatója és kuratóriumának alelnöke. A Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat (MMH®) alelnöke és az International Business Points Network Magyarország elnöke. 2026 óta tagja az Európai Mikrofinanszírozási Hálózat (EMN) és a Mikrofinanszírozási Központ (MFC) érdekvédelmi bizottságának. A mikro-, kis- és középvállalkozások finanszírozáshoz jutásáról az Európai Bizottság brüsszeli (2022) és római (2024) rendezvényén adott elő.
A Cádizi Egyetem mikrofinanszírozási mesterképzésének oktatója, a Mikrohitelezés – elméleti alapoktól a gyakorlatig (2020) című szakkönyv társszerzője. Az innoGold Pro Kft. ügyvezetőjeként marketing- és mesterségesintelligencia-megoldásokkal foglalkozik; a témában többek között a TV2-n, az Origón és a SlágerFM-en is szerepelt. Ingatlanközvetítői képesítéssel is rendelkezik.